Zsűri
Szűcs Magdaléna
karnagy, zenepedagógus
Fotó: Vörös Attila
Zenei tanulmányait a Kecskeméti Kodály Iskolában töltött tizenkét év alapozta meg. Ez idő alatt tagja lett a Durányik László vezette Aurin kóruscsaládnak, melynek hatására elkötelezte magát a kórusélet mellett.
A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán szerezte meg Kóruskarnagy művész (2013) és Zeneismeret, ének-zene tanári (2014) mesterdiplomáit. Berkesi Sándor, Ordasi Péter, Szabó Dénes és Török Ágnes voltak mesterei. Tanulmányi eredményeit Szesztay Zsolt Emlékdíjjal jutalmazták.
Szakmai munkáját a Kodály Kórus Debrecen énekművészeként kezdte. E mellett folyamatosan végzett tanári és karvezetői munkát is.
Majd öt évet töltött a Kecskeméti Kodály Iskolában, ahol az iskola Csiribiri Kicsinyek Kórusát és Clarus Fiúkórust is vezette.
2013-2024-ig vezette a püspökladányi Csenki Kórust, akikkel 2023-ban KÓTA-díj kitűntetésben részesült. 2017 óta a KÓTA felnőtt énekkari bizottságának tagja, így az utóbbi években számos alkalommal volt zsűritagja az országos kórusminősítéseknek. Mindezek mellett több alkalommal hívták szakmai napok, továbbképzések előadójának.
2023 óta a Magyar Rádió Gyermekkórusának másodkarnagya és a Marczibányi téri Kodály Iskola ének-zene tanára.
Zemlényi Katica
Karnagy, egyházzenész
Az Ars Magna és Aranyember-díjas Vox Mirabilis Kamarakórus karnagya, művészeti vezetője. Fesztiválok, kórusversenyek, koncertek, továbbképzések és zenei napok szervezője és szakmai tanácsadója határon belül és túl is.
Székesfehérvár és Fejér megye zenei és művészeti életének meghatározója, a Vörösmarty Színház karigazgatója. A Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége Felnőtténekkari Szakbizottságának elnöke.
A Pueri Cantores Magyar Szövetség és a Országos Magyar Cecília Egyesület elnökségi tagja. Főbb díjak: Fricsay Richárd- és Csengőszó zenei díjak, a Magyar Kultúra Lovagja, a Caritas Hungarica díj és a Pro Civitate díj birtokosa.
Czifra János

Fotó: Merényi Zita
Született 1951-Ben Budapesten, ahol a zenei alapképzésben részesült. A Budapesti Piarista Gimnáziumban szerzett érettségi után a Müszaki Egyetem èpítészmérnöki karán diplomázott.
Két éves szakmai tevékenység után fölvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneakadémia Karvezetö tanszakára, ahol 1980-ban diplomát szerzett.
Ezt követöen a salzburgi Mozarteum karmesterképzö szakának hallgatója lett, ahol 1982-ben volt a diplomakoncertje.
Innen hazatért, a Györi Kisfaludy Színázban müködött és a Szentendrei Ferences Gimnáziumban tanított. Egyidejüleg 1971 óta volt a Budapesti Szent Imre templom karnagya.
1983-ban megbízást kapott a salzburgi egyházmegye zenei referátusának vezetésére. Ebben az évben kötött házasságot és feleségével Reginával négy gyermeket neveltek fel.
1987-töl 2022 szeptemberig a salzburgi dóm karnagyi állását töltötte be.
Karmesterként föllépett Európa számos városában, Amerikában és Japánban.
Jelenleg a salzburgi St.Sebastian templomban lát el egyházzenei szolgálatot, ahol a latin nyelvü liturgia keretében a többszólamú és hangszeres zenélés mellett fontos szerep jut a gregorián misék éneklésének.
